Menjen terápiára, tanácsolja a pap a kábítószerfüggőnek. Nincs az az isten, feleli. Ha az isten nem, majd bevisz az ördög, mondja a pap.

Eredeti cikk: https://magyaridok.hu/lugas/kosz-ennyi-eleg-3727886/

Drogterápia – Egyre fiatalabbak a betegek, egyértelmű a dizájnerdrogok térnyerése – Jó eredménynek számít, ha a gondozottak fele meggyógyul

Menjen terápiára, tanácsolja a pap a kábítószerfüggőnek. Nincs az az isten, feleli. Ha az isten nem, majd bevisz az ördög, mondja a pap. A szerencséseket beviszi, aztán már csak rajtuk múlik, és persze a segítőiken, hogy mire jutnak. A református egyház ráckeresztúri drogterápiás otthonában jártunk.

Kirohant az erkélyre, és leugrott a harmadikról. Pontosan emlékszik a becsapódásra, úgy meséli, mintha filmet nézne: a két talpára érkezett, hátraesett, kis időre elájult, mikor magához tért, felült és ordított. Pedig fájdalmat még nem is érzett. Eltört mindkét lába, a keze, a csontjai kiálltak a testéből, összetorlódtak a csigolyái, az egyik eltört, elszakadt benne a gerincvelő, talán akkor, amikor felült. Emlékszik a mentőautóra, a kórházra. Hét műtéten van túl, bottal jár, a lábfejei még nem mozognak. Hihetetlen szerencséje van, hogy ennyivel megúszta. Kezeli, stimulálja az izmokat: hogy a lábfelmozgás javítható-e, majd elválik. Egyetlen dologra nem emlékszik, arra, hogy miért tette. Nem volt öngyilkos gondolata, és supermannek sem képzelte magát, csak rettegett. Ezt az állapotot drog indukálta pszichózisnak nevezik. Akiben lappang a hajlam, abból az LSD kihozza.

Akkor már napok óta nem volt jól. Egy üvegházban dolgozott Hollandiában, ahol olcsó az anyag, egy gramm fű tíz, egy doboz varázsgomba 15 euró, könnyű hozzájutni. Pénteken LSD-zett, de miután kiment a hatása, felpörgött. Korábban ilyen nem fordult vele elő. Hétfő reggelig nem tudott aludni, hallucinált, tombolt, a telefonját tóba dobta, úgy érezte, hogy követik, üldözik. Hárman éltek a lakásban, a többiek semmit nem vettek észre. Hétfőn bement a munkahelyére, két óra után felmondott, a főnöke hazavitte. Füvezett, aztán következett az ugrás. Fél év holland kórház, egy hónap itthon. Mutatja a csuklóját, az oldalát, hogy a holland orvosok milyen szépen dolgoznak, nem varrnak, alig maradt heg.

A 21 esztendős Csaba 14 éves korától drogos, fűvel kezdett, aztán speed, kristály, LSD, kokain, varázsgomba. A fű rendszeres volt, a többi alkalmi. A szülei 12 éves korában elváltak, az anyja változó partnerekkel futott, így neki kellett nevelnie a négy kisebb testvérét, pedig még maga is gyerek volt. Először csak iszogatott, aztán jött a társaság és az egyre keményebb drogok. A keresztanyjához költözött, a gimnáziumot otthagyta, szakmát nem szerzett. Dolgozott, és sokat bulizott, soha nem bírta az egyedüllétet.

Az ugrás sem volt elég figyelmeztetés. A kerekesszékben is folytatta a füvezést, hiába hajtogatta a keresztanyja, hogy bele fog halni, Csabát nem érdekelte. Sajnálta magát, hogy egész életében nyomorék marad, haragudott mindenre, mindenkire. Végül a keresztanyja zsarolni kezdte: ha nem megy elvonóra, kirakja a lakásból. Beadta a derekát, de csak kényszerből. A rehabon figyelt fel az önkéntesekre, az egykori drogosokra, akik ki tudtak mászni a gödörből, amikor már mindent és mindenkit elveszítettek.

Ráébredt, hogy már ő is ott van. Nincs semmije, senkije, és ha nem teszi le az anyagot, a halál, az utca vagy a börtön várja. Kicsit még ámította magát, hogy a fű nem is drog, aztán belátta, hogy komolyan neki kell állnia a leszokásnak. Így került Ráckeresztúrra, a Magyar Református Egyház (MRE) Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) Drogterápiás Otthonába. Ötödik hónapja él ott, támogatják a lelki és testi felépülésben. Ha kikerül, önkénteskedni fog, segít a drogosoknak, támogatott lakhatásba megy (ez olcsó, a rendszerhez tartozó lehetőség), leteszi az érettségit, mentor lesz, főiskolára megy, így segít magán és másokon. Ez a tízéves terve.

A drogterápiás otthon Ráckeresztúron 1986-ban egy parasztházban született a református lelkésznő, Erdős Eszter kezdeményezésére. A program alapja a keresztyén hit és elkötelezettség, amely az idők során kiegészült az Európában és Amerikában szerzett tapasztalatokkal, a rogersi pozitív pszichológia szemléletével. A parasztház már a múlté, jelenleg egy új és korszerű épületben, egyhektáros területen működnek, és hálózatot építettek. Ennek része még Ráckeresztúron a Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona is, hétköznapi nevén tinirehab, a budapesti Válaszút Misszió és Tisztás Közösségi Hely, valamint a dunaújvárosi MRE Újváros Drogambulancia. A felnőttotthon, amelyben 18–35 év közötti férfiak élnek, 35 személyes, jelenleg harminc a terápiás, öt az utógondozott, a fiatalkorúak hárman vannak, a legfiatalabb 12 éves, van egy 15 és egy 17 éves is.

Egyre fiatalabbak a lakóik, és egyértelmű a dizájnerdrogok térnyerése, mondja Centgráf Károly programvezető, aki 2005-ben a Válaszútnál kezdett el dolgozni. Ő is egykori drogos, mint szinte mindenki a ráckeresztúri intézet dolgozói közül. Tizenhét évesen lett ópiátfüggő, ez 35 éves koráig tartott, akkor már annyi heroint nyomott, amennyivel egy iskolai osztályt eltehetett volna láb alól. Ma többdiplomás, négygyermekes családapa. Az ő példája is mutatja, hogy fel lehet állni, lehet azt mondani, hogy kösz, ennyi elég volt.

A dizájnerdrogok terjedése a terápia szempontjából nemcsak azt jelenti, hogy a rövidebb karrier is nagyobb ártalmakat okoz, hanem azt is, hogy a függő hamarabb elfelejti a rossz tapasztalatait, és azt érezheti, hogy még nem bulizott eleget. Emiatt gyakoribb a visszaesés.

A jelentkezők rosszabb állapotban, súlyos érzelmi, pszichológiai problémákkal kerülnek be, lassabban gyógyulnak, és egyre csökken a sikeres terápiák aránya. Ma csak a kábítószerfüggők 55-60 százaléka fejezi be a szerfogyasztást, régebben ez az arány 80-85 százalék volt. Aki azonban marad, majdnem mind meg is kapaszkodik. Tavaly 85-en mentek ki a házból, negyven terápia megszakadt, 45-en befejezték, hárman estek vissza. A korai távozók közül 17 maradt tiszta.

A dizájneresek rosszabb állapotban érkeznek, szomatikus megbetegedésekkel és erős pszichés terhelésekkel, magyarázza Centgráf Károly. Egy herionista anyag nélkül tíz napig szenved, aztán feláll, a dizájnereseknél az elvonási tünet másfél-két hónapig eltart. A beteget hangulatváltozások, pánikrohamok kínozzák A felnőtt drogosok általában maguktól jönnek, mert belátják, hogy a gödör aljára kerültek, a szülők kidobták őket, a barátok már nem állnak velük szóba. A tiniket többnyire a család, a gyámügy hozza.

A kérdésre, hogy több lett-e a roma lakójuk, hiszen a dizájnerdrogok használata a tapasztalatok és felmérések szerint köztük egyre elterjedtebb, Centgráf Károly azt feleli: nem látják kimondottan roma problémának, bár feltűnően sokan érkeznek hozzájuk egy Heves megyei település cigánysoráról, de az is lehet, hogy csak eljutott oda a hírük. A felépülés szempontjából amúgy mindegy, ki milyen szerfüggő, mert mindenkinél a személyiség problémáit kell rendezni. Meg kell keresni, ki hol akadt el. Az országban 13 drogterápiás intézmény működik, és függetlenül, attól hogy egyházi, alapítványi vagy állami fenntartásúak, a spiritualitás is mindenhol jelen van. Ráckeresztúron a keresztyén spiritualizmusban hisznek.

A KIMM-ben követett Portage modell kidolgozója a Kanadában élő Vámos Péter pszichológus. A módszer lényege a pozitív pszichológia: nem azzal foglalkoznak, ami megbetegít, hanem azzal, ami egészségessé, boldoggá tesz. Feldolgozzák a problémákat is, de azt is megtanítják, hogyan lehet az életet irányítani, mi kell a helytálláshoz. Az ehhez szükséges készségek gyakorlóterepe a terápiás közösség, amelyben harminc fiatal férfi tanulhatja az empátiát, az önreflexiót, a kommunikációt, a döntéshozatalt, emellett szeretve vannak, tartoznak valahová. Céltalan, értékvesztett emberek mindig voltak, de mintha ma többen lennének, mondja Centgráf Károly.
Ráckeresztúron nincs gyógyszer, és nincs agresszió, pedig börtönviselt nehézfiúk is laknak az otthonban. Gyógyszer helyett az elvonás időszakában a többiek mozgatják, foglalkoztatják a szenvedőt.

A szorongásra, hangulatingadozásra a beszélgetés, a nyugtatás a megoldás. Lehet ugyanis, hogy az elvonási tünetek ellen adott gyógyszer átmenetileg megnyugtat, de függőséget is okoz. „Én is ültem bemetadonozva az elvonón az ágy szélén, és közben nagyon sajnáltam magam”, emlékezik Centgráf. A jó segítség az, ha a terápia végére valaki felnő, megtanul felnőttként élni, dönteni, felelősséget vállalni a korábbi hibás cselekedeteiért. Ha mindig elviszik helyette a balhét, ha kihozzák a börtönből, kifizetik az adósságait, etetik, itatják, azzal csak rosszat tesznek neki. Ha azonban valakire ráterhelik a tettei felelősségét, az eljuthat a mélypontra, és akkor láthatja be, hogy lépnie kell.

A terápiás otthon nem börtön, bárki bármikor dönthet arról, hogy nem folytatja. Akik végigcsinálják, nyolc-tíz hónapot töltenek benn, ezt követően támogatott lakhatásba mehetnek, állást kereshetnek – ennek a technikája is tananyag. Nem fogják a kezét, nem kísérgetik, egyedül kell mennie, hiszen felnőtt ember. „Nem akarunk az apukájuk lenni. Nagy Sándor 25 évesen már meghódította a világot”, mondja Centgráf. Nincs utánkövetés sem, azokról tudnak, akik az utógondozóba kerülnek, valamint a Facebookon látják, kivel mi történik. És van, aki két-három havonta visszajár.

Ádám harmincesztendős, lassan a terápia végére ér, talán túl van a nehezén. Tizenhárom évesen drogozott először, 17 éven át folytatta. Marihuánával kezdte, mint szinte mindenki, aztán amfetamin, metamfentamin, biofű. A lebukást megúszta, a lecsúszást nem. Csont és bőr volt, nem mert a tükörbe nézni, a fogai kihullottak, de volt egy ötéves párkapcsolata, az mentette meg. A lány, Brigi, aki a munkája miatt négy-öt naponta járt csak haza, sokáig elhitte, hogy Ádám csak füves. Aztán egy nap rájött a hazugságára, sírva kirángatta az ágyból, és a tükör elé állította: lássa már meg, hogy néz ki. A fiú csak a párkapcsolatát akarta menteni, ezért ment terápiára. Már ott tart, hogy a választása nem az, hogy Brigi vagy a szer. A kapcsolata most amúgy is szünetel, nem tudja, lesz-e folytatás. Sok szerelem megy tönkre a terápia alatt, mert a lányok nem változnak velük, magyarázza.

Az elakadás, ahogy a kritikus élethelyzetet vagy inkább a drogos lét eredőjét nevezik, Ádámnál is jól leírható. A szülők elváltak, az anyja személyi kölcsönt vett fel, nem tudta fizetni, elvesztették a házukat. De a labilis életük mellett van egy másik erős oka is annak, hogy a fiú a kábítószerhez menekült. Erősen bandzsa volt. Két műtét után a szép barna szempáron már alig látszik ebből valami. De a kiskamasz, aki rájött, hogy gúnyolják, kinevetik, hogy nem tud senkinek a szemébe nézni, vigaszra vágyott. Sokszor rohant haza sírva, bezárkózott, szobafüggő lett. Az anyja nemcsak ezt nem vette észre, de azt is csak négy éve tudja, hogy a fia drogfüggő. Elhitte, hogy tényleg folyton fáradt, mert sokat dolgozott. Ádámnak jó szakmája van, könnyű- és nehézgépszerelő, darukezelő. Minden munkahelyén drogozott, a marihuánás cigiket óránként szívta, ez napi tízezer forintjába került.

Sóvárgás van, elvonási tünet már nincs, mondja. Az otthon melletti telken árulják Ráckeresztúron a kristályt. A múltkor az egyik otthonlakó venni akart, de a díler elzavarta. Betyárbecsület vagy békés együttélés?
Ádám április elején, tíz hónap terápia után szeretné elhagyni az otthont, utána fél évre fejlesztőbe menne, munkakoordinátor-helyettes lehetne, és sofőr is. A régi környezetébe nem akar visszamenni, ez egyébként nem is ajánlott, mert visszatérnek az emlékek, a régi rossz rutinok. Neki két-három hónapra volt szüksége ahhoz, hogy szembe tudjon nézni magával, mert nehéz vállalni, hangosan kimondani mindazt, amit érzel, és amit elkövettél, hogy loptál, hazudtál, mindenkit becsaptál, magadat is. Azt mondja, az otthonban jókedv van, de a három méter távolságot a mentorokkal mindig meg kell tartani.

A tudomány folyamatosan jelentéseket ad arról, hogy örökölhető-e a függőségi hajlam. Genetikai bizonyíték erre még nem született, inkább az egyénfejlődés ad rá magyarázatot. Ugyanakkor létezik a jutalomhiányos tünetegyüttes, ami azt jelenti, hogy valakiben kevesebb a dopamint felvevő receptor. Tehát például – miközben az emberek többségében a futás endorfint szabadít fel – ezek az emberek nem érzik a mozgás örömét, csak elfáradnak. Ez a „hiányosság” például az ópiátfüggőknél kimutatható. Centgráf Károly szerint nála is.

Az otthonvezető Erdős Eszter is az mondja, sokkal rosszabb lett a helyzet a dizájnerdrogok megjelenése óta. Meggyőződése, hogy mindenkinek jár egy esély. Ha a gondozottaik fele meggyógyul, az nagyon jó eredmény. Saját útján jutott el ehhez a hivatáshoz. Bár jó családban nevelkedett, negyedik gimnazista korában mégis rossz társaságba keveredett, de soha nem drogozott. Tizennyolc évesen, 1977-ben tért meg, beiratkozott a teológiára, lelkész lett, és amikor 1983-ban az állam felhívta az ökumenikus tanácsot, hogy az egyházak foglalkozzanak a deviáns fiatalokkal, Bartha Tibor püspök felkérésére csatlakozott a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióhoz, a titkára lett.

Először nem gondolt arra, hogy drogosokkal foglalkozzon, inkább a gimnáziumból kiugrott fiatalok érdekelték, akik mögött nem állt család, csakhogy szinte mindannyian kábítószerfüggők is voltak. Így tanulta meg a maga tapasztalataiból, hogy mit kell tennie. A hit, mondja, ehhez kevés lenne, kell mellé a tudomány. Amikor arról kérdezzük, jót tesznek-e, akik ma azt hajtogatják, hogy a lecsúszottak, legújabban a sokat emlegetett hajléktalanok helyzetének kezeléséhez elég az empátia, a szeretet, azt mondja, neki erre kész programja van, amelyet elküldött minden aktuális kormányzatnak, csak senki sem foglalkozik vele. Meggyőződése, hogy a szeretet és a következetesség együtt hozhat csak eredményt. A szívtelenség, az ellátórendszer ridegsége, közönye miatt a hajléktalanok inkább választják az erdőket, az aluljárókat, parkokat.

Javaslatában azt írja, megszüntetné a fapadot, ahol méltatlan és használhatatlan körülmények nehezítik az életet. Zárható szekrénnyel, tiszta ágyneművel, teával, zsíros kenyérrel, értelmes szabadidős lehetőségekkel, értékelvű környezettel és mindenekelőtt jó szóval, szeretettel várná az embereket. Azonban, és ez fontos állítás, a tiszteletet sugárzó környezetben megfelelő magatartást kívánna meg nemcsak a személyzettől, hanem a hajléktalan befogadottaktól is.

Határozottan szabná meg a kereteket és az értékeket. Szeretettel, türelmesen és eltökélten tanítaná civilizált magatartásra azokat, akik valamiért elfelejtették vagy nem tanulták meg az együttélés szabályait. Minél problematikusabb valaki, annál több szeretettel, türelemmel, de ez nem jelenthet engedékenységet. Mindenkinek segítenie kellene az önellátásban, személyre szabottan kellene törődni mindenkivel, testi-lelki-szociális ügyeivel és lehetőségeivel.

A beilleszkedni alkalmatlanoknak pedig speciális ellátóhelyeket kellene biztosítani. Megengedhetetlen ugyanakkor, hogy a hajléktalanok által elfoglalt erdőket, közterületeket, parkokat ne használhassák a családok, a gyermekek, ott zaklassák vagy rémületben tartsák őket. A méltó ellátási körülmények megteremtése után tehát rendőri intézkedéssel, gyorsított hivatalos eljárással határozottan és hatékonyan kellene megszüntetni az ellátásba nem vonulók másokat zavaró jelenlétét. Nem ő találta fel ezt a rendszert, Kanadában már működik.

Hideg van, de szép napos idő, a ráckeresztúri otthon kertjében a lakók változó lelkesedéssel avart gyűjtenek. Napirend, fegyelem és elvárások – az élethez fel kell nőni. A biztonságot a rendszeresség is adja. Ebédidő van, az ételt, mint mindennap, ma is a lakók főzték. Ha esetleg nem hasonlít az eredeti receptre, aznapra átnevezik. Ez a legkisebb probléma.

Segítsen adója 1%-ával

drogterapia banner1

Nyilatkozat kitöltésénél az alábbi adatok szükségesek:

  • A kedvezményezett adószáma: 18492415-1-07
  • A kedvezményezett neve: Református Rehabilitációs Alapítvány
  • rendelkező nyilatkozat letölthető: pdfdrogmisszio_Ado_1_szazalek.pdf

további lehetőségek