Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk.

Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket. Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre. A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből: a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia a drogokkal, Béla története viszont ilyen.

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bélához hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket. 

Jött a szivárvány meg a rózsaszín felhő

Burai Béla családjában sem volt ismeretlen a függőség, apja ivott, szerencsejátékozott. Tizenhárom évesen kezdett el kábítószerezni, először csak füvezett. “Jött a szivárvány meg a rózsaszín felhő, eszméletlen jó volt” – idézte fel az első spangli okozta élményt. A speedet és az ecstasyt 18 évesen, pusztán kíváncsiságból próbálta ki.

Akkortájt jelentek meg a dizájner szerek az országban. Heves megyében Eger volt az elosztóközpont, onnan lehetett beszerezni az akkor még legálisnak számító herbált. Nyúltápnak nevezték, elsősorban szexshopokban és testépítő boltokban lehetett beszerezni: füstülőként árulták, és az volt rájuk írva, hogy vágyfokozó. Olcsóbbak és erősebb hatásúak voltak, mint a klasszikus szerek: egy gramm herbál több napra elég volt. “Elszívtál két szálat és megvoltál estig. Nagyon bejött.” Könnyen lehetett hozzájutni, mindenki ezt szívta, mondta Béla. Még pénz sem kellett, a dílerek lopott mobiltelefonért vagy láncfűrészért is odaadták az anyagot.

Amilyen olcsóak ezek a szerek, olyan gyorsan lehet függővé válni tőlük. Béla hamar azon kapta magát, hogy már nem is élvezi az anyagozást, de muszáj használnia, egyedül munka közben tudta megállni, hogy ne drogozzon. Egyre nagyobb adagokra volt szüksége, miiközben teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy milyen hatása lesz a következő ciginek: elbódul egy órára vagy rögtön belehal. “Ez a herbál nem is kábítószer, hanem méreg.” A herbáltól és a kristálytól pánikrohamai lettek, álmatlanság gyötörte. “Mentem az utcán és rendesen féltem, annyira, hogy 22 éves létemre hazáig rohantam.” A környezet sem a józan életre motiválta. Miután megházasodott, a Recsktől három kilométerre lévő faluba, Mátraderecskére költözött: ott a cigánysoron a gyerekektől kezdve az idősekig szinte mindenki drogozott. Reggelente hosszú sorokban álltak az emberek a díler háza előtt. Voltak, akik utcán lőtték magukat.

A rehab előtti másfél évben hatalmasodott el függősége, munkahelyén is észrevették, hogy valami nincs rendben. Tavaly nyáron jött el nála a mélypont, amikor bedrogozva nekitámadt a családjának.

“Teljesen bekattantam, le akartam őket kaszabolni.”

Az eset után kijött a rendőrség és a gyámügy, ők javasolták, hogy az egri addiktológián kérjen segítséget. Onnan a ráckeresztúri rehabra irányították, saját főnöke adott neki pénzt az utazásra. Bevallása szerint nem állt volna le, ha mindez nem történik. Kellett az, hogy elveszítheti a gyerekeket, ha nem csinálja végig az egyéves rehabot. “Ha olyan apa lennék, akit nem érdekelnek a gyerekei, simán hazamennék. De ezt a terhet el kell vinnem.” Victorné Erdős Eszter református lelkész, otthonvezető elmondta, hogy klienseik többsége valamilyen kényszer (hajléktalanság, rendőrségi ügyek, tartozás a dílereknek) nyomán kerül a ráckeresztúri rehabra, Béla esete ebből a szempontból tipikusnak mondható. Optimistábban a tekintetben, hogy mennyire nehéz egy szegregátumból ellátásba kerülni: úgy látja, hogy sok helyen tudnak ezekről az intézményekről, klienseik harmada is hasonló körülmények közül jön.

A faluban kisebb példakép lett, a gyámügyesek és a családsegítők is büszkék rá, nem gondolták, hogy ennyire fog küzdeni a gyerekeiért. Ha vége lesz a terápiának, szeretne visszamenni előző munkahelyére, tervben van, hogy elköltöznek Mátraderecskéről, mert nem akarja, hogy a gyerekei olyan környezetben nőjenek fel, ahol drogoznak. Felesége átmenetileg egy Budapest közeli anyaotthonba került a gyerekekkel,  de a terápia miatt megengedték Bélának, hogy látogassa őket. “Bebizonyítottam, hogy tudok változni.”

Az eredeti cikk megtekinthető a: https://abcug.hu/ahogy-kihuztam-a-tut-szebb-lett-a-vilag/?fbclid=IwAR3M0DcjZ83onhcj3fOF4I-zCPRi5JSyqhciqNrf5Ab2aop0gSuDyGzHc3U

Segítsen adója 1%-ával

drogterapia banner1

Nyilatkozat kitöltésénél az alábbi adatok szükségesek:

  • A kedvezményezett adószáma: 18492415-1-07
  • A kedvezményezett neve: Református Rehabilitációs Alapítvány
  • rendelkező nyilatkozat letölthető: pdfdrogmisszio_Ado_1_szazalek.pdf

további lehetőségek