2013. május 29-én érkeztem a házba. Kimerülten és zavartan. A fogadtatás furcsa volt számomra, az ölelésük és kérdéseik, a szeretetük… nem tudtam, hogy hova jövök, milyen ez a hely, mire számíthatok. Egy dolgot tudtam, hogy változtatnom kell az életemen. Már érkezésem percétől kezdve átadtam magam a ház hangulatának, hagytam, hogy hasson rám, próbáltam odafigyelni mindenre. Hallgattam, amit mondanak, hogy tanulhassak tőlük. Nagyon zárkózott voltam, még azt is nehezen viseltem, ha rám nézett valaki, vagy ha hozzám ért, attól meg kifejezetten ideges lettem. Mindig azt hittem, rólam beszélnek és figyelnek. Közös étkezésekkor kivert a víz, görcsösen figyeltem, ki néz rám, mit néz rajtam. Ha valaki rám mosolygott, az jutott eszembe, kiröhögnek, biztosan iszonyú röhejes vagyok. A kápolnában az esti találkozóktól kifejezetten rettegtem. Nem tudom miért, de így volt. Talán a környezet volt idegen számomra. Ismeretlen volt nekem a vallás, nem kaptam ilyen jellegű nevelést és az ismereteim is hiányosak voltak.

A nagymamám mondta, hogy mindig imádkozik értem, és itt vált bennem bizonyossá, hogy imája meghallgatást nyert. Hogy annyi rossz dolog után itt vagyok. Folytathatnám, de ez nem erről szól. Itt vagyok, élek és élni akarok!!! Rengeteget tanultam magamról, boldoggá tesz, hogy tudok nevetni józanul, beszélgetni emberekkel és új dolgok felé nyitok. Nem riadok meg ismeretlen helyzetektől, sőt inkább szembe megyek félelmeimmel és megküzdök az akadályokkal. Ha néha nehéz is és könnyebb lenne feladni, akkor sem teszem azt. Megtanultam, hogy nem szégyen, ha segítségre szorulok, és nem vagyok egyedül… Rájöttem, hogy soha nem is voltam egyedül. Tényleg senki sincs itt véletlenül, nem lehet véletlen az, hogy ennyi év önpusztítás után pont itt kötöttem ki. Az esti áhítatok és az Istentiszteletek nagyon megérintettek. Volt, hogy a könnyeimmel küszködtem, amikor hallgattam a mentorokat, hogyan kerültek kapcsolatba az Úrral. Bizonyságtételük nagyon megerősített engem. Mindez felkeltette az érdeklődésemet a hit dolgai iránt. Azt vettem észre, amikor imádkozom, Eszter hangját is hallom a fejemben a magamé mellett. Remélem érezhető a folyamat, kivehető a soraimból, hogyan alakult bennem életté a hit. Tudom, hogy Isten mindvégig mellettem volt csak én nem vettem észre Őt. VAN HITEM! Számomra fontos, hogy hálát adjak mindenért, amim van. A nehéz pillanatokban megnyugtat. Segít és mindig velem van.

Szeretem az itt dolgozó összes munkatársat, főleg a mentoromat, Matyi bá-t, akinek nagyon sokat köszönhetek. Köszönöm mindőtöknek a sok-sok segítséget és türelmet, azt hogy megmutattátok, hogy lehet máshogy is látni a dolgokat, hogy ne a rossz oldalt figyeljem, hanem vegyem észre a jót, ne ragadjak le apróságokon, mert az csak fölösleges energiapazarlás, és semmi értelme. Tudjak kiállni magamért, tudjak megbocsátani, tudjak önzetlenül segíteni másoknak és felvállalni az érzéseimet. Azt is köszönöm, hogy megtanították nekem soha nem késő elkezdeni megváltozni. Tűzzek ki célokat és merjek bátran álmodni, mert ha igazán akarom, minden sikerülhet. Tudom, hogy nem lesz könnyű és nagyon oda kell figyelni magamra minden pillanatban. AZ ÉLETEMRŐL VAN SZÓ. Most hogy ezeket kiírtam magamból jöttek az emlékek és rájöttem, mennyit változtam.
Szeretném megköszönni a társaimnak is, hogy együtt mehettünk az úton, a támogatásukat és kívánom mindenkinek, hogy ne adják fel, ha elgyengülnek sem, menni, menni tovább, nagyon fontos a kitartás és hinni, hinni kell…
Roland

 

Segítsen adója 1%-ával

drogterapia banner1

Nyilatkozat kitöltésénél az alábbi adatok szükségesek:

  • A kedvezményezett adószáma: 18492415-1-07
  • A kedvezményezett neve: Református Rehabilitációs Alapítvány
  • rendelkező nyilatkozat letölthető: pdfdrogmisszio_Ado_1_szazalek.pdf

további lehetőségek