Karácsonyi Üdvözlet

Kedves Barátaink!
Az idei karácsony más lesz, ezt érezzük mindannyian. A családok, közösségek, gyülekezetek
tagjai szinte csak online kapcsolódhatnak egymáshoz, elmarad az ölelés, tartjuk a távolságot.
A drogrehab sem telik meg a gyógyult szenvedélybetegek és a kollégák családjaival, hogy a
lakókkal együtt ünnepeljük Jézus, a Szabadító születését. Ám a kényszerű otthonlét talán most
még jobban ösztönöz az elcsendesülésre.
Az adventi várakozás idején a függőség rabságából néhány éve szabadult volt lakóinkat
kérdeztük, ők hogyan emlékeznek a drogos, a rehabon töltött és az azt követő, tiszta
karácsonyokra.
Az ő gondolataikkal kívánunk áldott ünnepet!
A Református Drogmisszió munkatársai és kliensei

„Gyerekkoromban egy szűkös kis egyszobás lakásban éltünk, anyuék becsukták az ajtót, és
mondták, hogy jön a Jézuska. Kilestem a kulcslyukon, és láttam, hogy ők teszik a fa alá az
ajándékokat. Tizenegy évesen, amikor anyagozni kezdtem, a karácsony már teljesen
elveszítette a varázsát: tudjuk le gyorsan a kötelező családi összejövetelt, megkapom a pénzt,
és legalább tudok menni anyagért.
Tizennyolc évesen kerültem az utcára, két és fél évig éltem ott. Decemberben a hóban-
fagyban besztondulva sétáltam a lakótelepen, láttam az ablakokban a díszeket, ahogy a
családok készülődnek. Ez volt a legrosszabb karácsonyom. Nem volt mellettem senki.
Többször megpróbáltam eldobni magamtól az életemet, de csodával határos módon a
harmadik kísérletem sem sikerült: kifeküdtem a vonat elé, és az intercity megállt. Amikor
ezután kikerültem a pszichiátriáról, elgondolkodtam. Ha még meghalni sem sikerül, van
valami terve velem a Jóistennek. Ekkor, 2016-ban kerestem fel Ráckeresztúrt. Az első tiszta
karácsonyom is ott volt, nem tudtam felfogni, mi folyik körülöttem, inkább elvonultam. Aztán
a rehab után a párommal töltöttem az ünnepet, már volt valakim, megszűnt a magány.
Mindkettőnk családjához elmentünk, és éreztem, hogy nem kétszínűségből, muszájból kell.
De az első két karácsonyunk mégis furcsa volt, az anyagozás megölte bennem a karácsony
feelinget, azt a gyermekit.
Átélni józanul a karácsonyt, az is egyfajta küzdelem. Ilyenkor fontos az önmegtartóztatás,
nagy a kísértés, a családom nem veti meg az alkoholt, főleg ünnepek tájékán. Tavaly volt is
egy megcsúszásom, de most már több mint egy éve megint tiszta vagyok, időközben lett
családom, született egy kisfiam. Most tanulom az apaságot. Még van bennem egy kis
idegenkedés a karácsony iránt, de azért várom, főleg a kisfiam miatt.”

(Ádám)

„Két éve karácsonykor a rehabon voltam. Egyáltalán nem zavart, hogy bent vagyok, sőt.
Sokat játszottunk, társasoztunk, pihentünk egész nap.
Tavaly a szüleimmel, a testvéreimmel töltöttem az ünnepet. A rehab előtt fontos része volt a
karácsonynak, hogy valamit szívjak, de ezúttal nem akartam. Tényleg a vacsorára, az
ajándékok bontogatására koncentráltam, játszottam a három kisebb testvéremmel.
Egy veszekedésmentes karácsonynak nagyon tudnék örülni, eddig a rehabos kivételével az
összes ilyen volt, a tavalyi is. Bár a szeretet ünnepének nevezik, mégis megy a balhézás,
veszekedés, kiabálás. És ez sajnos az én családomban a mai napig nem változott meg.
Fél éve együtt vagyok egy lánnyal, és most együtt fogunk karácsonyozni, az ő családjával
végre békésen. Januárban összeköltözünk, a következő karácsonyt kettesben tudjuk majd
tölteni. Azt jobban várom, mint a mostanit.
Amikor kijöttem a rehabról, az egyik, amit meg akartam valósítani: legyen olyan
kapcsolatom, amelyben biztonságban érzem magam, egyenlő felek vagyunk, meg tudunk
beszélni mindent, sikereket érünk el, haladunk előre. A másik egy önálló albérlet, belekóstolni
egy felnőtthöz méltó életbe. Már az megér egy karácsonyi csodát, hogy mindkettő teljesül.”
(Dávid)

„Gyerekkoromban sose volt normális karácsonyom. Még amikor együtt voltak a szüleim,
akkor se. Mindig ígéretekről szólt, hogy majd karácsonykor megkapom, amit egész évben
nem, és nyilván akkor se. A szüleim alkoholisták, nálunk szegénység volt, meg vita. Vágytam
olyan karácsonyra, amit a tévében láttam, vagy az osztálytársaimtól hallottam, de nekem
elérhetetlennek tűnt.
Később, amikor anyagoztam, a karácsonyok sose arról szóltak, amiről kellett volna. Amikor
jól ment nekem, kifelé próbáltam mutatni, hogy minden jó, de belül nem jelentett semmit.
Egy nagyon gazdag családba nősültem be, ott tapasztaltam meg először, milyen a családi
karácsony. Volt ünnepi ebéd, megajándékoztuk egymást. De kívülállónak éreztem magam,
sokszor éreztették is velem. Képmutatásnak tűnt az egész.
A börtönben nagyon nehéz volt az első karácsony, ott mindenki még jobban magába zuhant.
De az igazi mélypont az első hajléktalan karácsony volt. Szenteste az üres utcákon
bolyongtam, megrázó volt egyedül lenni, csak mentem, mentem, és láttam, ahogy fogynak el
körülöttem az emberek. A következő évben már fel se fogtam, hogy karácsony van. Egy
drogtanyán voltam, volt ott egy lány is. Menekültem, hogy ne is tudjam, milyen nap van.
Még egy iszonyatos nehéz karácsonyt töltöttem az utcán. Aztán 2016 decemberében kerültem
be a rehabra, karácsonyra már a legnehezebb elvonáson túl voltam, de fejben nagyon nehéz
volt ott lennem. Bejöttek a régebben gyógyult srácok meg a munkatársak a családjukkal.

Szerető közösségben voltam, ahol nem láttam érdekkapcsolatokat, mint előtte egész
életemben. Fiatal lakóként sokan segítettek nekem, tényleg megéreztem a karácsony
szellemét.
15 hónapig voltam a terápián, a következő karácsonyt is ott töltöttem. Addigra megtértem, és
már több mint egy éve tiszta voltam. Voltak céljaim, terveim. Akkor értettem meg, miről szól
a karácsony: tiszteljük Jézust, mert megszületett, hogy megváltson minket. Az volt a legszebb
karácsonyom. Akkor már tudtam segíteni az akkortájt érkezett srácoknak, sok embert
ismertem, akik visszajöttek családostul. Motivációt jelentett. Úgy gondoltam, ha egyszer lesz
családom, én is így szeretném megélni az ünnepet.
A következő karácsony a józanságom egyik legszebb ajándékát hozta el. Volt egy nevelt
kislányom, akit visszakaptam az életembe. A kislányt, aki azóta a keresztlányom lett, a
nagymamája neveli. Meghívtak karácsonyra, ami maga a csoda volt nekem.
A következő karácsonyt már a párommal töltöttem, nem sokkal előtte jöttünk össze, egy
gyülekezetben ismertem meg. Bemutatott a családjának. Amikor korábban be kellett
mutatkoznom egy családban, mindig volt bennem feszültség. Addigra voltam annyira
magabiztos, őszinte, hogy el tudtam mondani, ki vagyok, mi vagyok. Nem kellett
hazudoznom, mint régebben.
Tavaly már negyedik éve voltam tiszta, és én is a menyasszonyommal mentem a rehabos
karácsonyra. Ez óriási mérföldkő volt a felépülésemben. Ott álltam, abban a helyzetben, ami
korábban számomra elérhetetlennek tűnt.
A mostani a közös karácsonyunk lesz, a közös otthonunkban. Hitben készülünk a
karácsonyra, elcsendesülünk. Próbálunk hálát adni ebben a nehéz évben is. Március táján
kezdtek kicsúszni a kezem közül a dolgok. A covid miatt elvesztettem sok mindent, amit a
munka mellett csináltam – az önkénteskedést, a bibliaórát, a gyülekezetet, a drogprevenciókat,
a felépülő csoportot, ahova jártam. Kezdtem összeomlani, önsajnálatba esni. Ekkor
előhúztam, amit a rehabon tanultam: értékeljem azt, ami van. Nekem legalább van
munkahelyem, felépülő szenvedélybetegekkel dolgozok együtt, ami pozitív, ha már nem
mehetek csoportba, közösségbe. Akkor döbbentem rá, mennyire jó életem van Isten
segítségével.”

(Norbi)

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy
üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3;16-17)

Józsa Péter
2020-12-24 10:18:44
otthonról tartalom

Drogproblémád van?
Szeretnél róla valakivel beszélni?
Keresd a "drogszakember"-t!
Minden hétköznap megtalálod Skype-on 16-18 óráig ingyen, "drogszakember" néven...

 

”banner”