MRE KIMM Drogterápiás Otthona

MUNKATÁRSAINK

erdos_eszter

Erdős Eszter

Intézményvezető

Salamon Sarolta

programvezető

Katona Viktor

lelkész – mentálhigiénés lelkigondozó

Katona Viktor vagyok, Református lelkipásztor és mentálhigiénés lelkigondozó. Budapesten élek a feleségemmel. Szeretek kertészkedni, gitározni, kirándulni, zarándokolni. 2022-ben csatlakoztam a KIMM csapatához. Előtte tíz évig a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom lelkészeként foglalkoztam fiatalokkal.

A szenvedélybeteg fiatalok életútja sokszor a tékozló fiúéhoz hasonló, amit sokáig nem éreztem sajátomnak. Néha még irigyeltem is azokat, akiknek az életébe, látványos fordulatot hozott a megtérésük. Az én életem inkább a tékozló fiúk, idősebbik testvéréhez hasonlítható. Hívő családban nőttem fel a templom közelében, Református intézményekben tanultam, szorgalmas diák voltam és a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy társadalmilag, elfogadott módon tudtam az életem vezetni. Mindeközben egyre közelebb jött és jön hozzám az, amit az idősebb fiúnak mond az Atya, „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. Vigadnod és örülnöd kellene…”  (Lk 15, 31-32) Erre vágyom, keresem és ízlelgetem.

Az Istennel való kapcsolatot, amit nevezhetünk hitnek vagy spiritualitásnak is, nagyon fontosnak tartom az ember testi-lelki egészsége szempontjából. Sebzett és megtört világunkban gyógyulásunk forrása, ahogyan Ézsiás próféta írta, „az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53,5)

Dr Ferencz Csaba

pszichiáter

Harsányi Gara Gergely

pszichológus

2019-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem meg viselkedéselemző oklevelem, majd 2021.-ben végeztem pszichológusként az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, felnőtt klinikai specializáción. Egyetemi tanulmányaim során egyre közelebb került hozzám a szenvedélybetegségek kutatásának és gyógyításának szakterülete, szakdolgozatomat is ebben a témában készítettem el.

Segítő hivatásomat tanulmányaim alatt is gyakoroltam egy fiatalok számára fenntartott lelki segély-vonal munkatársaként, ahol jelentős szakmai tapasztalattal gazdagodtam. Jelenleg a Drogmisszió munkatársaként egyéni esetvezetésekkel, és önismereti csoportok vezetésével foglalkozom. Ami a Misszión kívüli tevékenységemet illeti, jelenleg a Mélylevegő projekt munkáját segítem, célunk, hogy minél több emberhez eljusson az alkalmazott pszichológia, közérthető formában.

A szenvedélybetegségek / függőségek kapcsán általánosságban vallom, hogy a szerhasználat nem más, mint egy nem megfelelő eszközökkel folytatott öngyógyítási kísérlet. Úgy gondolom, hogy e nézőpont mentén a függőség okai feltárhatóak, megérthetőek és ami talán a legfontosabb, a szerhasználat helyett új, valódi gyógyulást ígérő megküzdések alakíthatóak ki, amelyek végső soron egy teljesebb életre vezetnek!

Hiszek abban, hogy az újrakezdésre van lehetőség, és abban is, hogy az elakadások és a mélypontok egy újabb fejlődési lehetőséget kínálnak számunkra, bármennyire is kilátástalannak tűnik éppen a helyzet, amibe kerültünk. 

Ha úgy érzed, most Te is elakadtál az életedben a szerhasználat mentén, és vágynál a változásra, akkor ne várd meg a mélypontot! Arra bátorítalak, hogy kezdd el felépíteni azt a szermentes életet, amit élni szeretnél, és ehhez merj segítséget kérni! A munkám során azt tapasztalom, hogy megéri időben megtenni a kezdő lépéseket!

Búzás István

mentor – okleveles szociális munkás, addiktológiai konzultáns

hamarosan…

Czerjak Mihály

mentor – szociális munkás, családterapeuta jelölt

hamarosan…

Kocsis Attila

mentor – felekezeti közösségszervező hallgató

hamarosan…

Kozák Balázs

mentor- zenész

1988. március 11-én, Szolnokon születtem, egy alkoholizmussal erősen terhelt családba. Édesapám alkoholizmusa következtében családunk széthullt, minden, amit szüleim felépítettek, megsemmisült.
Tizenkét éves voltam, amikor utolsó mentsvárként Apám elment gyógyító hétre Dömösre, a Magyar Kékkereszt Egyesülethez. Innentől gyökeresen megváltozott az életünk. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik nemcsak az addikció árnyoldalait tapasztalhatták meg, hanem azt is, hogy van kiút és újrakezdés.
Szüleim felszámolták vállalkozásaik maradványait, és létrehoztak egy egyesületet: szenvedélybetegséggel érintett fiatalokkal kezdtek el foglalkozni szolgálatból és hálából. Ebbe csöppentem bele én is tizennégy évesen. Lett harminc testvérem…
Tizennyolc évesen felkerültem Budapestre. Zenészként tevékenykedtem, majd jött a saját kálváriám – helyettem nem tudott édesapám megtérni. A zenész évek alatt folyamatosan nőtt az űr a lelkemben, ami aztán depresszióba, és erre megoldásként online-játék-függésbe torkollott. Minden kapcsolatomat felégettem, 3,5 évig egy 8. kerületi lakásba voltam bezárva magammal és az elhanyagolt testemmel, lelkemmel. Rájöttem, lehet még rosszabb, ez nem csak egy álom (híztam 45 kilót).
Annyit tudtam, hogy egyedül nem fog menni, és elkezdtem lépkedni, illetve elfogadni a kinyújtott kezeket. Egy ilyen kéz volt a drogmisszió is, segítve épültem, köszönöm.

Ma Érden lakom egy családi házban, feleségemmel és 3 gyermekünkkel.

Nerada Mátyás

mentor – szociális munkás

Nerada Mátyás vagyok, az Mre Kimm rehabilitációs munkatársa. Budapesten élek feleségemmel és két kamasz fiammal.

Közel három évtizede foglalkozom szenvedélybeteg, ill. drogfüggő fiatalok ambuláns és bentlakásos kezelésével, eltereléssel, egyéni esetkezeléssel, szülői, hozzátartozói tanácsadással, iskolai drogprevencióval és utógondozással.

A szenvedélybetegségről, függőségről azt gondolom, hogy az esetek döntő többségében a családok, az emberi kapcsolatok betegsége, egy szociálisan tanult viselkedési forma, egy rossz eszközökkel megválasztott öngyógyítási kísérlet. 

Ezek az elakadások a korai gyermekkorban gyökereznek és fiatal felnőttkorban fejtik ki hatásukat. 

Ezek az elakadások a Te helyzetedben is megtalálhatók, megérthetők, elhalványíthatók, felülírhatók és ha dolgozol önmagadon, ha akarsz változni, felépíthetsz egy szermentes életet, amiben elérheted amit szeretnél, vagy amit érdemes.  

Viszont az elmúlt évtizedekben, számtalan olyan fiatallal és hozzátartozóval beszélgettem, akik utólag, sok-sok végigkínlódott év után már érzik, hogy mennyi minden másként alakulhatott volna és bőségesen megérte volna, ha időben a leghatékonyabb lehetőségeket választják. De akkor időben, nem tették meg! Ma, ők már pontosan látják, sőt tudják, hogy az igazán nagy károkat a ki nem használt lehetőségek jelentik.

Éppen ezért az a javaslatom, hogy Te se várd meg az igazi mélypontot, minél előbb kérj segítséget, mert minél előbb elindulsz a felépülés útján, annál kedvezőbb helyzetből kell talpra állnod.

Stefkó Ernő

mentor – felekezeti szociális munkás hallgató

hamarosan…

Zsindey Ferenc

mentor 

hamarosan…

Wenhardt Gábor

mentor

2022 óta koordinálom mindkét ház mukarehabját.

Czövek Csaba

foglalkoztatás koordinátor

2022 óta koordinálom mindkét ház mukarehabját.

Bódi Krisztián

konyhafőnök

15 évvel ezelőtt gyógyultam a ráckeresztúri otthon felnőttrészlegén. Megtértem, és ez fontos számomra. Jelenleg a tinirészlegen dolgozom mint konyhakoordinátor. Egy gyermekem van.

Krepsz János

gazdasági vezető – közgazdász

Dr. Németh-Benke Boglárka

jogász

2016-ban végeztem jogászként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd 2019-ben családjogi szakjogász diplomát szereztem az ELTE-n. Férjemmel Ráckeresztúron élünk.

2012. májusa óta dolgozom a Misszióban. A hatósági ügyeket intézem, munkaügyet, ellenőrzéseket, adatkéréseket. E mellett hatósági és jogi ügyekben nyújtok segítséget a gondozottaknak ügyvédet nem igénylő esetekben.

Raffaelné Szalkai Panka

támlak vezető – szociális munkás

1999-ben csatlakoztam a drogmisszóhoz, azóta sok különböző „poszton” segíthettem az itt folyó gyógyító munkát. Immár szociális munkásként, a terápia utáni időszakot kísérem végig mindazoknál, akik a védett környezetben maradás mellett döntenek. Igyekszem mindenki számára személyre szabott segítséget nyújtani, akár szükség szerinti társszakmák bevonásával.

Csepregi Mónika fotó

Csepregi Mónika

ügyviteli és szociális munkatárs

2015 januárjában csöppentem a szociális területre, ekkor még a szociális ellátórendszert gazdasági vonatkozásában ismertem meg. Később szociális mentálhigiénés munkatárs voltam egy hajléktalanokat ellátó integrált intézményben, azt követően pedig idősekkel foglalkoztam házisegítségnyújtás-koordinátor munkakörben. 2022-ben szereztem szociális munkás MA diplomát az ELTE Társadalomtudományi Karán. 2022 februárjától ügyviteli és szociális területen végzem munkám itt a KIMM-ben.

Majer Tiborné

pályázati ügyintéző

Pályázati ügyintézőként tevékenykedem az intézményben. Több mint 20 éve foglalkozom civil szervezetekkel, illetve pályázatkészítéssel. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, ami nagyban megkönnyíti a pályázatok költségvetésének elkészítését, illetve az elszámolások összeállítását.

Sőrés Csilla

élelmezésvezető – adminisztrátor

Az élelmezési adminisztrációs feladatokat látom el, a pedagógus- és szociális továbbképzések adminisztrációs feladataiban segítek, valamint a szigorú számadású nyomtatványokat kezelem.

Sevella Erzsók

asszisztens

2018-ban kerültem a Drogmisszióhoz. Pályázati és egyéb szakmai szövegek szerkesztésével, valamint írásbeli kommunikációval foglalkozom az intézményvezető asszisztenseként.

Cikkajánló

Terápiaalapú hit

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában jártunk Ráckeresztúron. Betekintést nyerhettünk a bentlakó szenvedélybetegek mindennapjaiba, megismerhettük, mitől másabb a református egyház által alapított otthon működése, mint más létesítményeké. A dolgozók hangsúlyozták, az intézmény falain belül nem kötelező a hit, de átjárja annak minden szegletét, ami a kliensekre is hatással van.

Elolvasom