KALLÓDÓ IFJÚSÁGOT MENTŐ MISSZIÓ

FRISS HÍREK

Küldetésünk, hogy a függőségek rabságában szenvedőknek megmutassuk, hogy a józanság eszköz egy teljesebb élet felépítéséhez, és fejlesszük őket az ehhez szükséges készségekben, elkísérve őket életüknek eme nehéz szakaszán.

A Józanság Ünnepe 2024

Idén májusban is megtartottuk a ráckeresztúri drogterápiás otthon volt klienseinek találkozóját. Képes beszámoló.

Az elmúlt közel negyven esztendőben számtalan fiatal lelt gyógyulásra Ráckeresztúron, akiket évről évre visszavárunk, és minden tavasszal együtt ünnepeljük józanságukat. Ilyenkor felidézzük a régi emlékeket, volt lakóink megosztják, mi minden történt velük az utóbbi időben. Ezúttal május 26-án a Madách utcai részlegünkön tartott istentiszteleten a 100. zsoltár iránymutatásával adtunk hálát Istennek a megváltozott életekért, a józanság útján járásért és Erdős Eszter több évtizedes intézményvezetői szolgálatáért. Utódjának, Katona Viktornak, októbertől adja át a stafétát.

Majd Rákóczi utcai részlegünkön vendégeltük meg a résztvevőket, ahol a délutánt kötetlen beszélgetéssel tölthettük.

Ferencz Péter sok megható, kedves és vicces pillanatot örökített meg, fotóiból az alábbiakban válogattunk:

2021 Minden jog fenntartva!

Készítette: Bódi Tamás