KALLÓDÓ IFJÚSÁGOT MENTŐ MISSZIÓ

FRISS HÍREK

Küldetésünk, hogy a függőségek rabságában szenvedőknek megmutassuk, hogy a józanság eszköz egy teljesebb élet felépítéséhez, és fejlesszük őket az ehhez szükséges készségekben, elkísérve őket életüknek eme nehéz szakaszán.

„A szeretet épít, a félelem csak idomít” Nyílt nap 2024

Ez volt a mottója ezúttal is nyílt napunknak, melyet április 30-án tartottunk Rákóczi utcai részlegünkön. Képes beszámoló.

Több mint százan jöttünk össze a ráckeresztúri drogterápiás otthon Rákóczi utcai részlegének nyílt napján. Az otthon belső udvarán a munkatársakból frissen alakult zenekarunk, lakók és kollégák dicsőítő énekekkel fogadtuk vendégeinket. Majd Erdős Eszter intézményvezető lelkész áhítatában a református Bibliaolvasó kalauz szerinti napi igéből olvasta Józsué búcsúbeszédét: „Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!” (Józs 23.11.)

A megnyitó után Sztajkosz Petrosz volt lakónk és volt drogmissziós munkatársunk tett bizonyságot.

A délelőtt folyamán a következő műhelyeken vehettek részt az érdeklődők: Túra és terápia, élményterápia; Az utógondozó csoport szerepe a felépülésben; Reggeli találkozó (napindító csoport); Hit és terápia, avagy hit a terápiában; Nyiss ki egy történetet! Beszélgetés szenvedélybetegekkel.

Ebédidőben, mely a kötetlen beszélgetésekre is lehetőséget adott, a nálunk gyógyuló fiatalok készítette hotdoggal vendégeltük meg a résztvevőket. Majd az alábbi délutáni programok közül választhattak a szakemberek, érdeklődők: Visszaesést megelőző csoport; Családterápiás eszközök a drogterápiában; A szupervízió támogató szerepe a kiszámíthatatlan világban; A református drogmisszió története a kezdetektől napjainkig; A pszichiátria jelentősége az addiktológiában és a pszichológus szerepe a felépülésben.

Mindkét idősávban lehetőség volt körbenézni a házban, az újonnan érkezők számára már hagyománnyá vált körbevezetést klienseink tartották. Végül dicsőítéssel és beszélgetéssel búcsúztunk el a jelenlévőktől.

2021 Minden jog fenntartva!

Készítette: Bódi Tamás