KALLÓDÓ IFJÚSÁGOT MENTŐ MISSZIÓ

FRISS HÍREK

Küldetésünk, hogy a függőségek rabságában szenvedőknek megmutassuk, hogy a józanság eszköz egy teljesebb élet felépítéséhez, és fejlesszük őket az ehhez szükséges készségekben, elkísérve őket életüknek eme nehéz szakaszán.

„A világot nem tudjuk körülötted meggyógyítani, csak te leszel más” (2.)

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Hogyan néz ki a vegytiszta kanadai modell?

– A Portage lényege, hogy nemcsak a drogterápiában, hanem mindenféle viselkedési, magatartási változásban remekül használható, például a bevándorlók integrálásától kezdve a munkarehabilitációig. A Portage-nál Kanadában nem kizárólag drogosokkal foglalkoznak. Szerintem nagyon jól lehetne hasznosítani nálunk is azok között a hajléktalanok között, akik munkaképesek.

A kanadai program kompetencia alapú módszer. A Portage szakemberei úgy gondolják, hogy az emberek azért nem tudják működtetni az életüket, akár drogra, akár hajléktalanságra, akár munkanélküliségre gondolunk, mert nem, vagy nem megfelelően tanultak meg bizonyos készségeket. Van 23 kompetencia, amiket tanít a program, nem frontális előadások keretében, hanem mindent interaktív módon. A Portage az általános iskolát be nem fejezett fiatal számára is elsajátítható akkor, ha nem értelmi fogyatékos. Értelmi sérülteknél nem használható, viszont egyáltalán nem kötődik műveltséghez. Kompetenciák, amiket lehet nálunk tanulni, például a lelkesedés, az objektív önreflexió, a felügyelet elfogadása vagy a konfliktuskezelés. Ezek olyan mindennapos, hétköznapi készségek, amelyek a hátrányos helyzetből jött, általános műveltséggel nem rendelkező fiatal számára is könnyen érthető tudások. Ezeket a kompetenciákat hétköznapi helyzeteken keresztül tanítjuk, az oktatás elnevezés ezért kissé megtévesztő, hiszen nem tantermi anyagot kell rajta érteni, hanem tapasztalati tanulást: csináljuk, ránézünk, megbeszéljük, mi nem ment, hogy kell jobban csinálni, satöbbi. A Portage az érzések felismerését és megfogalmazását segíti, rengeteg olyan terápiás eszközt ad át, ami támogatja a változást. Például terápiás eszköz az önkifejezés: megtanítjuk beszélni a srácokat azért, hogy ha a felesége nem főz vacsorát, ne a baltához nyúljon, hanem el tudja mondani a csalódását és a vágyait annak, akit a legjobban szeret a világon, és meg tudja hallgatni a másikat, türelmesen. Az empátia is egy kompetencia. Amit tanítunk, az az, hogy miként tudsz empatikus lenni, mire lesz ez jó az életedben, amiért nem fogsz börtönbe kerülni: mert nem fogod azt az embert megölni, akit a legjobban szeretsz a világon, hiszen meg fogod őt érteni. Az asszertivitást is tanítjuk, tehát te is el fogod tudni neki mondani, hogy mi az, amit szeretnél, és így nem fogtok elhidegülni egymástól. A konfliktuskezelés, a problémamegoldás tanítása – a Portage-modell ezeken alapul és ezt bármilyen területen lehet használni.

Az önsegítés nagyon hangsúlyos a programban. Nekünk itthon azt kellett gyakorolnunk, hogy hátrább lépjünk, előtte még a kávét is a munkatárs főzte és adagolta a fiúknak, mert nem bíztunk a klienseinkben. Most a cigit is ők osztják, és nem lopják el egymástól. A kávét is ők főzik, és akinek van jogosítványa, autót vezethet. Beül egy nyolcmilliós mikrobuszba az egykori autótolvaj, aki régen Belgiumból megrendelésre lopott kocsikat, és visszahozza a gépkocsinkat.

Most, hogy ezt említi, beszélgettem az itt lakó fiatalemberekkel és úgy tűnt, hogy a legtöbb fiú a kábítószerhasználat miatt előbb-utóbb eljut a bűnözéshez. Ezt a tényt itt Ráckeresztúron hogyan kezelik?

– Itt mindenki az alvilágból jön.

Beszélnek erről?

– Persze, hogy beszélünk róla, de mi minden kulcsot belülre rakunk. Az első hónapban nem lehet elhagyni az intézményt, mert izoláció van úgy, hogy közben a kapunk nyitva van. A kulcsot minden területen belülre tesszük, és nem mechanikusan kívülre. Olyan lakók, akik napi szinten loptak, vagy olyan, aki kocsilopásból élt, sofőrként dolgozhat nálunk. Büszke vagyok, mert még senki nem lopta el tőlünk az autónkat.

Ez nagyon bátor döntés…

– Jó. De persze nem egyhetes korában lesz valakiből sofőr, hanem amikor már a második fázisba kerül. Belülről építkezünk kifelé, és nem kívülről belülre. Illetve kívülről is befelé, mert a kettő oda-vissza hat. Ha valaki nem érti még, hogy mit miért kell csinálnia, és nincs motivációja az elején, azt mondjuk, hogy ne törődj vele, csináld!

Van egy arab közmondás: „Ültess el egy gondolatot, tettet aratsz le, ültess el egy tettet, szokást aratsz le, ültess el egy szokást, jellemet aratsz le, ültess el egy jellemet, sorsot aratsz le.” Tehát a gondolatot elültetjük azzal, hogy beszélgetünk. Nem érted? Nem baj! Csináld! Kelj fel, amikor ébresztő van, csináld, amit a többiek, nem baj, ha nem vagy motivált. Egyszer csak rájössz, leesik a tantusz, hogy ez miért jó. Ültess el egy tettet, szokást akarsz le. Például megszokod, hogy reggel kelünk fel, és nem este. Ültess el egy szokást, jellemet aratsz le, ugye, a gyereknevelés. És mi lesz a jellemből? A sorsom. Időnként elmondom a klienseknek, ha leraknak egy aktív drogost meg engem Amerikában papírok, nyelvtudás, pénz nélkül, lehet, hogy én három év múlva csoportvezető leszek egy konzervgyárban, ő meg börtönben lesz. Miért? Mert más a problémamegoldó készletünk, máshogy fogunk ugyanahhoz a dologhoz. Éhes vagyok, nincs pénzem, nincs papírom, nem tudom a nyelvet. Azt akarjuk megtanítani, hogy ne börtönbe kerüljön, hanem három év múlva ő legyen csoportvezető a konzervgyárban. Vagyis én elindulok mosogató munkát keresni, amihez nem kell nyelvtudás, vagy bemegyek a telefonfülkébe, elkezdem kinézni a magyar neveket, hogy valaki segítsen. Ő pedig elemel egy kiflit a boltban, hogy meg tudja enni, mert éhes. Itt a kompetencia a lényeg, milyen készségeim vannak a problémáim megoldására. A Portage-nak ez a filozófiája, hogy a drogosok azért drogoznak, mert rosszul fognak hozzá a saját problémáik megoldásához. És azért lesz az, és nem valami más. Ez az egész lényege. Ennek persze rengeteg „színe”, „ruhája” van. A rugalmasság és az eltökéltség az egyik alapkoncepció. Megtanítjuk a képzésen azt is, hogyan kell úgy segítő szakembernek lenni, hogy ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is az lesz, amit mi mondunk. Ráckeresztúr nem lesz junky-tanya azért, mert önsegítő programot csinálunk.

Másrészt mindig rugalmasak akarunk lenni. Ha minden bolhából elefántot csinálnánk, nem lenne nálunk senki. Hozzánk bűnözők, rosszcsontok érkeznek. „Nem adhatok mást, mint mi lényegem.” Nem vagyunk fegyintézet, hogy mindent azonnal büntessünk, viszont irtó eltökéltnek kell lennünk, hogy minket ne tudjanak hajlítgatni. Ennek a kettőnek együtt kell léteznie. Tehát tudok rugalmas lenni veled, viszont abszolút hajlíthatatlan abban, amit gondolok.

Ez elsőre bonyolultnak és nehezen megvalósíthatónak tűnik…

Ráadásul egyik gyereknél rugalmas vagyok ugyanabban a szituációban, egy másik kliensnél pedig hajthatatlan. A személyiségek nem egyformák, van, akinek arra van szüksége, hogy dajkáljam akkor is, ha rosszcsont volt, az kell neki, hogy azt mondjam, ne törődj vele, gyerünk tovább, ne foglalkozz ezzel. A másik fiúnál ugyanazt a viselkedést azonnal le kell állítanom, és azt kell mondanom, hogy most ezt azonnal hagyd abba, még egyszer nem akarom látni. Mivel az emberek nem egyformák, mindenki más, azt szoktam mondani, hogy nálunk a segítő szakemberek betanulási ideje három év. Egyrészről nagyon egyszerű a program, másrészről rendkívül bonyolult, mivel nem akarunk sémákban gondolkodni. Akarhatjuk a sémákat, de akkor nem lesz gyógyulás, mert minden embernél más a sztori. Lehet, hogy a vége ugyanaz, hogy drogozik és rabol, de más a gyökere és más az egész indikációja, más a problémája. Vagyis mindenkinél mással kell dolgozni, úgy, hogy mivel közösségi terápia van, azért mindenkivel egy kicsit ugyanúgy is kell foglalkozni.

Van, ami magas, van, ami színes. Előfordul, hogy azzal kell dolgoznunk, hogy valami hány centi és van, hogy azzal, hogy milyen színű. Ezért van az, hogy 36 éve dolgozom a drogmisszióban, de nem mondom azt, hogy a könyökömön jön ki a klienstörténet. Nem mondom azt, hogy mindent már százszor hallottam, ugyanúgy reszketéssel és félelemmel ülök le ma is minden beszélgetésbe azért, hogy megértem-e, ráérzek-e arra, hogy mikor kell hallgatnom, mikor nem kell csinálnom semmit. Valami magától elmúlik, például a pszichés nátha, és van, ami nem múlik el magától. Ez mindig egy hatalmas felelősség, amit úgy kell hordani, hogy nem veszek mindent magamra. Nem azt mondom, hogy én vagyok a hibás, ha valaki visszaesik, vagy a saját vállamat veregetem, ha valaki sikeres, és karriert épít. Mindig megtartom azt az alázatot vagy azt a lazaságot, hogy félek, reszketek, de nem veszek mindent magamra, hiszen én is hibázhatok. Nem vagyok isten, hogy belelássak az életedbe. Csak azt hallom, hallgatom, amit mondasz. Néha mondom is nekik, hogy nekem annyit hazudhattok, amennyit akartok, mert mindent elhiszek. Nem vagyok nyomozó, abból fogok kiindulni, amit elmondasz. Ha vetítesz, és nem azt mondod, ami van, akkor arra fogok reagálni. Az pedig neked nem lesz jó. Ezzel azt hiszem, elmondtam mindent a Portage-ról.

Harminchat év a drogmisszióban, azt gondolnám, hogy nagyon hosszú idő.

– Úgy elröpült, mint egy pillanat. A legszebb munka.

Önnek mit jelent a siker a munkájában?

– Rengeteg sikerélményem van, hiszen a drogosaink közül sokan meggyógyulnak. Nagy boldogság, hogy most is lesz egy évkezdő értekezletünk, ahol az összes kolléga részt fog venni, és a volt klienseink jönnek vissza arra a napra, amiért kivesznek a munkahelyükön egy szabadnapot, hogy itt, minket helyettesítsenek. Nagyon nagy boldogságok, hogy a kollégáim felépült szenvedélybetegek, hogy látom, milyen sikeresek. Vannak, akik sztárok lettek, könyveik jelennek meg, Dudits Dénes az egyik legsikeresebb magán addiktológus Magyarországon, de itt gyógyult, Kuviszyn Viktor is, neki is a sokadig könyve jelent meg, vagy Orsolics Zénó, aki neves segítő szakemberré vált nálunk. Ezek nem az én sikereim. Sem a kudarc, sem a siker nem miattam van. Nyilván ott voltam, mi is benne vagyunk, de ez egy többszereplős játék. A szakember és az érintett kliens közös munkája ez, meg Istené. Főleg Isten munkája. De Isten se tud senkit megerőszakolni, ott is kell az illető a gyógyuláshoz. A változás bonyolult dolog, számít az is, hogy ki mögött milyen szociális környezet van, mennyit segíti, vagy éppen akadályozza a gyógyulást a család. De minden kudarcból és minden sikerből tanulunk.

Mi okoz Önnek kudarcot a munkájában?

– Fáj, amikor emberek meghalnak túladagolásban, de ez nem a mi kudarcunk, nem vagyunk ilyen beképzeltek. Ez az ő döntése.

Van olyan, hogy valaki mentálisan nem képes meggyógyulni, mert pszichiátriai beteg. A drogfüggés és a mentális zavar sokszor összefonódik. Sok drogos azért lesz szerfüggő, mert öngyógyító, pszichésen sérült.

Volt egy srác, akit én temettem el. Az édesanyja azt mondta a temetési megbeszélésen, hogy azért hálás, mert a fiának volt egy szép éve. A születésétől kezdve a gyereke csak szenvedett, a bölcsődében, óvodában, az iskolában soha nem fogadták el, mindenhol kudarc érte, magányos volt. Mert sérült volt. És lehetett egy szép éve, mielőtt meghalt. Együtt voltunk kenu túrán, ahol mindig mosolygott, boldog volt velünk. Aztán rehab után visszaesett, és véletlenül túladagolta magát. Az volt Isten ajándéka, hogy kapott egy szép évet, mielőtt meghalt. Most akkor ez kudarc vagy siker?

Az édesanya behozta a fia ruháit, azt mondta, hogy nagyon hálás lenne, ha elfogadnánk. Akkor kivételesen, egyetlen egyszer a történelmünkben, azt mondtam, hogy minden kolléga válasszon egy valamit, amit a Gergő emlékére elvisz. Egy pólót, bármit, és az összes többit a klienseknek adtuk.

A szociológusok szerint egy szenvedélybeteg öt embert tesz tönkre az életében. Azt mondjuk, hogy Magyarországon egymillió alkoholista van, tehát ötmillió embert tesz tönkre az ital, ehhez vegyük hozzá a szerencsejáték függőket, a drogosokat – ők nagyjából harmincezren vannak. Ezt azoknak mondom, akik nem szeretik a szenvedélybetegeket és azt gondolják, hogy nem kell velük törődni. Azért kell gyógyítani a szenvedélybetegeket, azért nem szabad beletörődni, hogy drogozzanak a fiataljaink, mert a függőségek az egész társadalmat teszik tönkre. Amellett, hogy most járványveszélyt is okoz.

Ön az egyik legkonzervatívabb álláspontot képviseli a marihuána legalizálásával kapcsolatban. Mi ennek az oka?

– A marihuána sokkal veszélyesebb, mint ahogyan azt sugallják a támogatói. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy nem az orvosi felhasználással van problémám, hiszen a kokaint is használják a gégészetben, az ópiátokat, a morfiumot a gyógyítás egyéb területein, nagyon helyesen. De nem arról van szó, hogy az ABC-ben vehetek ópiumot. A kannabisz kutatói sem értenek egyet a témában, fele ellenzi, a másik oldal támogatja a használatát. Mi azt mondjuk, hogy ne legyen legális a droghasználat, mert nem minden ember tud felelősen dönteni arról, hogyan használja a kábítószereket. Én akkor sem vennék az ABC-ben ópiumot vagy kokaint, ha lehetne kapni. De szerintem nem minden embertársam gondolkodik így, hiszen rengeteg gyógyszerfüggő van most is, akik altatókat, nyugtatókat, pszichiátriai szereket használnak és ezektől a gyógyszerektől lettek függők. Azt gondolom, hogy a társadalom, a mindenkori kormány felelős az állampolgárai jóllétéért. Ezért sem szeretném, ha Magyarországon legalizálnák a marihuánát. Azokban az országokban, ahol engedélyezték a használatát, majd nézzük meg a fiatalokat tíz év múlva, hogy mi történt velük. Svájcban ma már olyan cikkek jelennek meg pszichológusok, szakemberek tollából, hogy elvesztettek egy teljes generációt, mert azt írják, hogy a fiataljaik elbutultak. Svájcban nagyon sokan füveznek.

A marihuána a rövidtávú memóriát roncsolja, ami a tanuláshoz kell és a fiataloknak igen nagy szükségük lenne rá, hiszen életkérdés a középiskola, az egyetem, a főiskola elvégzéséhez. Emellett amotivációs szindrómát okoz, megszűnik az ambíció. Hülyét csinál a gyerekekből, ezt nem én mondom, hanem a klienseink. Kulturálisan is életveszélyes. Ahol a nomád indián kultúrában használták a kokacserjét, amikor télen mínusz 40-45 fokban vándorolt az indián törzs, koka növény nélkül elpusztultak volna. A hegyekben, fent az Andokban ma is a kokateát isszák. De az nem kokain, a hatóértéke az ezredrésze a kábítószerének. Kokateát isznak, azért, mert azon az éghajlaton, azon a földrajzi helyen erre szükség van. A rituálékhoz használt kokacserjének meghatározott időszakokban megvolt a kulturális beágyazottsága, a „tüzes vízen” viszont elvéreztek az amerikai indiánok. Ma a büszke indiánnép Észak-Amerikában alkoholfüggőségtől szenved, és elvesztettük azt a csodálatos kultúrát, ami az indián kultúra volt valamikor, mert az alkoholizmus tönkretette a népet.

Indiában az ENSZ betiltotta a mák termesztést, és nem adott helyette gyógyszereket. A mák a szegények gyógyszere volt, mégsem volt tömeges ópiumfüggőség. Ezért átment az egész az illegalitásba…

Nálunk is sok munkába telt, hogy az EU ne tiltsa be a mákfogyasztást.

– Kanadában is csak a madáreleségben van már mák, ha kiutazunk a barátainkhoz, mindig kell vinnünk a karácsonyi bejglihez háztartási mákot.

Európában a XX: század második feléig nem jelentett általános problémát az alkoholfüggőség. Persze, minden faluban volt alkoholista, de nem volt népbetegség, tömeges jelenség az alkoholfüggőség. Ma viszont minden második házban van alkoholbeteg és kontrollvesztő módon isznak azok is, akik nem szenvedélybetegek. Kulturálisan igenis rendkívül veszélyes, ha valamilyen szokáson nagymértékben változtatunk.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy tömegessé vált az alkoholfüggőség a múlt század ötvenes évei után?

– Megváltozott a gondolkozásmód, az értékrendszer. Manapság az a snassz és ciki, ha valaki szabálykövető, mert már nem érték a szabályok betartása. A XX. század közepéig, ha egy apa azt mondta a gyerekének, hogy „többet vártam el tőled, fiam”, a gyerek összeomlott, nekibúsult, elszégyellte magát, és bizonyítani akart az apjának. Ma, ha egy apa ilyet mond, a fiú föl se néz a számítógépből, és ha fel is emeli a fejét, hülyére röhögi magát… Vagy éppen fordítva, a gyerek mondja az apjának, hogy „azért többet vártam tőled, fater”. Megváltozott az értékrend. A jellem nem érték, az önfegyelem nem férfias, hanem lúzerség, a legnagyobb vesztes ismertetője. Veréb vagy, ha nem iszol. A régi mondás igazságát ma már nem fogadják el: „az a férfi, aki állja”, mert ma már „az a férfi, aki bever egyet”. És ütésállóak a mai fiataljaink? Nem. Kibírják-e a kudarcokat, a kríziseket, a megpróbáltatásokat? Nem. Vagy akár a nélkülözést, hogy nincs kaja, pia? Gyerekkoromban azt mondtam anyukámnak, hogy szomjas vagyok. Anyu azt mondta, hogy majd iszol, ha hazaértünk. És mikor érünk haza? Majd este. Ma kilép egy család az ajtón, rögtön nyávogás van, azonnal vásárolnak valamit.

A fiúktól azt hallottam a beszélgetések során, hogy nagyon megváltoznak, állják a konfliktust, odébb mennek, nem ütnek. Megváltozik az értékrendjük?

– Mi nem úgy csináljuk a drogterápiát, hogy helyettesítő gyógyszereket adunk, hanem megpróbáljuk belülről elindítani a folyamatot. Nagyon-nagyon sokszor elmondjuk, hogy a világot nem tudjuk körülötted meggyógyítani, csak te leszel más. A világban mindenki ugyanolyan lesz, mint eddig. Ne hivatkozz arra, hogy azért estél vissza, mert szemét volt a főnököd, vagy a szomszédod, anyukád nem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie. A világot nem tudjuk megváltoztatni, de te meg tudsz változni, te lehetsz más.

Azt szoktam mondani, hogy ez a rehab egy edzőterem, ha az edzőteremben egy pingpong labdát emelgetve készülsz a súlyemelő világbajnokságra, akkor biztosan el fogsz vérezni. Ha bent mindenki tündér, a szobatársad nem horkol, nem lopja el a zoknidat, nem hagyja a hajszálakat a mosdóban, akkor hogyan fogsz edzeni arra, hogy a feleséged is más lesz, mint te, az anyósodat sem fogod tudni megváltoztatni, nem tudod odébb rakni a főnöködet sem. Lehet, hogy hülye lesz a munkatársad, akivel muszáj együtt dolgozni, a szomszédod ellopja majd a fűnyíródat. Mázlid van, ha konfliktusod van a szobatársaddal. Ez a legjobb! Itt bent minél rosszabb, annál jobb! Ha nincs rossz élményed, akkor az idődet vesztegeted nálunk, az állam pénzét pazarolod, mert akkor itt nincs semmi kihívás a számodra, amivel meg kell küzdened. Minden baj egy hatalmas lehetőség a változásra! Hiába bólogatsz, hogy milyen szép dolog az ellenségeinkkel együttműködni, megbocsátani, ha ezt itt bent nem tudod kipróbálni, akkor nem tudsz felkészülni a világbajnokságra. Minél több baj van itt, annál jobb, mert ha nincs semmi konfliktus, akkor nem fogsz megváltozni, kint viszont vár rád ezer probléma, amiben elbuksz.

Egy fiú egyszer bekopogott hozzám, és azt mondta, hogy valakit szétüt, mert igaztalanul megvádolták azzal, hogy lopott. Mondtam neki, hogy akkor adjunk hálát Istennek, hogy életedben először ártatlanul megvádoltak. Sokszor vétkeztél, nem derült ki, nem vagy egy csomó dolog miatt börtönben. És eljutottál addig, hogy ártatlanul vádolnak?! Mindjárt rakok egy koronát a fejedre, hogy milyen sokat változtál! Táncoljunk és tapsoljunk az Úr előtt, hogy ez a pillanat eljött az életedben, végre nem tehetsz arról, amivel vádolnak!

És mi volt a fiú válasza?

– Megöleltem, megpusziltam, és elmúlt a dühe.

Nagyjából hány ember fordult meg Ráckeresztúron az elmúlt 36 évben?

– A bentlakásos intézményben úgy 1500 emberrel foglalkoztunk, de ennél sokkal több érdeklődővel, klienssel volt kapcsolatunk, mert az ambulancián is fogadunk drogosokat, érdeklődőket, családtagokat.

Nemrégiben a Válaszút Misszióban jártam és elcsodálkoztam, hogy nagyon sokat változott az elmúlt 10-15 évben az ambulancia, komplexebb a program, ma már támogatott lakhatás van, aminek fontos szerepe lehet a kliensek biztonságos kilépésében.

– Fokozatosan repkednek a kis fecskéink, és aki igényli, van lehetőség a zsilipelésre a támogatott lakhatás, a fejlesztő felkészítő munka keretén belül. Hadd próbálgassa magát, a szárnyát, már szabad, azt csinál, amit akar.

Ha valaki visszaesik, mert előfordulhat, akkor van visszaút?

– Mérlegelünk. Egyrészt persze, hogy visszajöhetnek, másrészt nincs végtelenítve a visszatérés lehetősége. Van, akinél azt mondjuk, hogy most menj egy másik rehabba, hiszen időnként az antibiotikumot is váltogatni szokták. Nálunk már ismered a rendszert, tudod az összes kiskaput. Lehet, hogy egy másik program jobban fog téged inspirálni, más emberekkel nem ugyanazokba a játszmákba fogsz belecsúszni. Persze nem azért, mert akarod, hanem mert ez van.

Életutak: Ádám (34)

Ádám hét hónapja él Ráckeresztúron, a legidősebb lakó. Ma már jól érzi magát, de ez nem mindig volt így. Amikor megkérdezem, hogy először van-e itt, azt válaszolja, hogy nagyon reméli, hogy egyben utoljára is. Ádám kábítószerfüggő, nem mondja, hogy volt drogos, tudja, hogy élete végéig szenvedélybeteg marad.

– Amfetamint vagy speedet szedtem. Semmi mást. Sem alkoholt, sem más kábítószereket nem próbáltam, de tippmixeztem is…

Hét éve kezdtem el anyagozni, először csak egy buliban, aztán péntek, szombaton, aztán péntektől vasárnapig, majd csütörtöktől kezdődött a buli, és nem sokkal később már hétfőn is használtam az anyagot. Az elején nagyon jó, teljesen felszabadul az ember. Fáradhatatlan voltam, senki nem tudott mellettem megszólalni. Aztán, ahogy a függőség kialakult, elkezdtek jelentkezni a testi tünetek, lefogytam és nagyon sokszor voltam beteg, tönkre mentek a fogaim. A sportkarrieremet a drog örökre elvágta…

Eleinte még nem vették észre rajtam a csapattársaim és a környezetem, aztán a végén mind tudták, akik közel álltak hozzám, mondták is, hogy segítséget kell kérnem…

Aztán elvesztettem a munkahelyemet, a jogosítványomat. Egy igazoltatásnál már három napja nem aludtam, kiszálltam a kocsiból, le se tudtam tagadni, hogy drogoztam, úgy álltam, mint egy kérdőjel, izgett-mozgott a kezem, a lábam. Jót tett, hogy elvették a jogosítványomat, mert akkor már nem tudtam nagyobb bajt okozni…

Az anyag egy idő után nem adott már semmit. Beszívtam este tízkor, de tíz perc múlva már tudtam aludni. Aki amfetamint szív, első pár alkalommal éjszakákon keresztül nem lehet tőle aludni. A végén már csak arra használtam, hogy kikeljek az ágyból. Csak akkor mentem boltba, ha tudtam előtte szívni. Bezárkóztam, fejemre húztam a kapucnit és ültem a számítógép előtt, lehúztam a redőnyt és napokat a sötétben töltöttem. Akkor már tisztában voltam azzal, hogy egyáltalán nem tudom kontrollálni a szerfogyasztásomat…

Régen voltak autóim, lakásom, megtakarításaim, mert jól kerestem, de minden értékemet eladtam, mindent. Mert nem csak az anyag drága, hanem a herdálások, a felesleges ruhavásárlások, a drága telefon, amit egy hét múlva féláron eladtam, mert akkor már nem mindig volt pénzem. Ha volt százezer forintom, akkor százötven ezerért kellett telefon, ha volt huszonötezer forintom cipőre, akkor harmincötezerért kellett cipőt vennem, és mindig megoldottam.

Orrba szívtam a port, van, aki intravénásan lövi, mint a heroint, van, aki zsebkendőbe rakja és beveszi tablettaként.

Egyszer beanyagoztam, elmentem a Tescoba lopni, valamit elemeltem tízezer forint értékben, de elkaptak a rendőrök. Egy többmilliós autóval voltam és 300 ezer forint készpénz volt nálam. A speed a gondolkodást is teljesen tönkre teszi.

Volt olyan, hogy éjszakákon keresztül csak autóztam egyedül. Eltűnt az összes haverom. Elkezdődik azzal, hogy kölcsönkérsz, aztán nem adod meg, átversz mindenkit, ha alkalom van rá, meglopsz mindenkit.

Az utolsó két évben a szüleimmel éltem, ők tartottak el. Édesapám több millió forint büntetést kifizetett helyettem. Tavaly karácsonykor felhívta telefonon egy nagyon jó barátom, mert tartoztam neki. Apukám azt mondta, hogy jó, akkor ez volt az utolsó, kifizeti, mire hazajön, döntsem el, mit szeretnék csinálni. Amikor hazajött, elmondtam neki, hogy hallottam erről a helyről, és így kerültem ide.

Nagyon sokan azt hiszik, hogy a kilátástalanság és a szegénység miatt drogoznak a fiatalok, de ez nem így van. Itt bent sem én vagyok egyedül, akinek rendben van a családja, nem váltak el a szüleink, normális családi életet élnek, és mégis ez történt velünk.

A terápián nem könnyű feldolgozni, hogy ki miért drogozik. Ki kell beszélni magunkból és le kell zárni a múltat. Az elején nagyon nehéz beszélni, legtöbben, akik bejövünk, nem vagyunk hozzászokva, hogy ilyen őszintén lehet beszélni, és létezik ennyire empatikus közösség.

Amikor bejöttem, azt hittem, hogy nálam linkebb ember nincs a földön, de hallottam olyan megosztásokat, amikről nem gondoltam, hogy létezik ilyen a földön.

Tegnap volt a próbanapom a Válaszútban, nem volt egyszerű látvány látni az ottani embereket, akik bejárnak az utcáról. Nem tudom, miért nem volt egyszerű, de azt éreztem, hogy nagyon nehezen tudok empatikus lenni velük szemben, pedig ugyanilyen voltam én is. Rossz nézni, hogy hogyan néznek ki az emberek beállva.

Meg kell tanulnom kapcsolódni az emberekhez, új közösséget kialakítani. Ott vannak a terápiából társaim, úgy gondolom, hogy van még mit tanulnom tőlük.

A múltfeltárásom már megtörtént, tudom és elfogadom, hogy mi miért történt, és tudom, hol vannak a határaim. Ma már nem akarok többnek látszani, mint ami vagyok, nem akarok gazdagabbnak, jóképűbbnek tűnni, nem akarok mindenkinél jobb ruhákat hordani.

Lehotzky Zsuzsanna

Forrás: https://www.kapcsoljegybol.hu/

2021 Minden jog fenntartva!

Készítette: Bódi Tamás